A tartalomból

  

Hálaadó szentmise – A megújult Egri Érsekség épületegyüttesének ünnepélyes megáldására Ternyák Csaba érsek úr 70. születésnapján került sor december 4-én. Az eseményről részletesen beszámolunk.

20+C+M+B+24 – A házszentelés szokása nemcsak az új házakra és épületekre terjed ki, úgyannyira nem, hogy erdélyi testvéreinknél, sőt Magyarország keleti határainál, szinte egész januárban tart. A lelkipásztor, a kántorral és a ministránsokkal, betér az otthonokba, ahol imádság és ének kíséretében szenteltvízzel meghinti a helyiségeket. Majd krétával, vagy más alkalmatos eszközzel felírja az évszámot, közé iktatva három szó kezdőbetűjét: Christus Mansionem Benedicat – Krisztus áldja meg e hajlékot! Több helyen a népies változatot ismerik, és a Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevek kezdőbetűit olvassák ki a rejtélyes feliratból. Juhász Ferenc pasztorális helynök arról is ír cikkében, hogy gyermekként, majd papként milyen emlékeket őriz a házszentelésről.

Csepellényi György és a pálos rend – A tatárjárás után, remeteközösségekből született pálos rend a 14. század közepére az ország egyik legnépszerűbb szerzetesrendjévé vált, csaknem annyi pálosa volt hazánknak, mint ferences, bencés, vagy ciszterci szerzetes. Eleinte „remeterendként” működtek, később azonban egyre jobb kapcsolatot ápoltak a mezővárosok és szabad királyi városok lakóival, a magyar főnemesi családokkal, vagy éppen az Anjou királyokkal és Hunyadi Mátyással. A középkor végén mintegy 90 kolostoruk volt, budaszentlőrinci központjuk könyvtárában Mátyás király corvinái is megfordultak, kódexmásoló műhelyeik pedig olyan remekműveket adtak a magyar könyvkultúrának, mint a Festetics-kódex.  Bojtos Anita történész arról is ír cikkében, hogy a sátoraljaújhelyi kolostor vált az északkeleti országrész pálos terjeszkedésének és a térségbeli misszióknak is kiindulópontjává. A pálos (ma piarista) templom 1653-ra lett kész, Kisdy Benedek egri püspök szentelte föl.

Egy Szent Gellért-díjas Sátoraljaújhelyről – Az egyházmegyei tanévnyitón Fábrikné Király Klára, a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola igazgatója a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Ternyák Csaba egri érsektől. Lapunkban bemutatjuk a kitüntetett pedagógust.

 

A 2024 januári szám elérhető a következő linken: https://eger.egyhazmegye.hu/uploads/content_uploads/2024/2024januar.pdf.

Forrás:

  • https://eger.egyhazmegye.hu/hirek/hirek-200/megjelent-az-egyhazmegyei-hirek-2024-januari-szama